Ha Szicíliára gondolunk, elsőként valószínűleg a tenger, a narancsfák vagy az Etna jut eszünkbe, na meg persze a történelem, ami minden kis utcában ott van. De van valami más is, ami legalább ennyire fontos a helyieknek: a labdarúgás. És ha Szicíliában fociról van szó, szinte biztos, hogy a Palermo FC kerül szóba elsőként.
Ez a csapat sosem tartozott a nagy olasz klubok közé, de a története így is tele van emlékezetes pillanatokkal. Volt itt feljutás, csőd, újrakezdés, és persze azok a jól ismert rózsaszín-fekete mezek, amik mára szinte önálló márkává váltak. A Palermo nemcsak a városé, hanem egész Szicíliaé, és szerencsére ezt Olaszországon kívül is egyre többen felismerik.
Palermo első évei és megalakulása
A Palermo FC története egészen 1900-ig nyúlik vissza, amikor még Anglo Palermitan Athletic and Football Club néven alapították meg (nem véletlenül, hiszen az első vezetők között brit hivatalnokok is voltak). Bár eredetileg több sportágat is támogattak, a futball hamar előtérbe került, és végül ez lett a klub fő profilja.
A kezdeti években a csapat főként barátságos meccseken játszott, de az 1920-as évekre már rendszeres résztvevője lett a szicíliai bajnokságoknak. Az első nagy előrelépés az 1932-33-as szezonban jött el, hiszen ekkor jutott fel a csapat először a Serie B-be, majd nem sokkal később már a Serie A-ban is bemutatkoztak.
A csapat identitása
A Palermo mezének színvilága egészen különleges a profi futballban, mivel a rózsaszín és fekete kombináció 1907 óta a klub egyik legismertebb jelképe. Az akkori klubelnök egyszer úgy fogalmazott, hogy a rózsaszín a reményt, a fekete pedig a kétségbeesést jelképezi, és ezzel akaratlanul is jól leírta, milyen hullámvölgyek jellemezték a Palermo történetét. Azóta bárhol is lép pályára a csapat, a rózsaszín-fekete mez azonnal felismerhető.
Igazi hullámvölgy – Visszaesések és újrakezdések
A Palermo múltja bőven tartogatott fordulatokat. Az olasz futballban nem ritka, hogy egy csapat a Serie A és a Serie B között ingázik, de a Palermo különösen sokszor tapasztalta meg ezt a váltást.
Összesen több, mint harminc idényt húzott le az élvonalban, mégsem tudott hosszabb időre biztosan megkapaszkodni. A legjobb időszak 2004 és 2013 között volt, ugyanis ekkor nemcsak, hogy rendszeresen ott volt a Serie A mezőnyében, hanem az UEFA-kupában is bemutatkozhatott. 2005-ben csoportkörig jutott, egy évvel később pedig hazai pályán verte meg az Intert. Ezek a sikerek sok szurkolónak máig emlékezetesek.
Aztán jöttek a nehezebb évek. A klub egyre rosszabb eredményeket ért el, közben tulajdonosváltások és pénzügyi gondok is nehezítették a helyzetet, ezért sok befektetésre volt szükségük.
Maurizio Zamparini, akkoriban a klub elnöke, a Rai Radio 1-nek ezt nyilatkozta egy 2015‑ös kínai befektetésről: “Eladom Palermót a kínaiaknak? Nem, én a kínaiakat hozom Palermóba.”
A Palermo FC tulajdonosváltása
Miután 2019-ben kizárták őket a profi bajnokságokból, a Palermo ugyanazzal a névvel és színekkel, de lényegében a nulláról kezdett újra. A cél világos volt tehát: visszajutni a profi ligákba. A szurkolók továbbra is mögöttük álltak, és ennek is köszönhető, hogy a csapat 2020-ban feljutott a Serie C-be, majd 2022-ben a Serie B-be is visszatért.
Ugyanebben az évben történt egy nagy fordulat is. A City Football Group (ami gyakorlatilag olyan klubokat működtet, mint a Manchester City vagy a Girona) többségi tulajdont szerzett a Palermóban. Ezzel biztosabb lett háttér és szervezettebb működés érkezett a klubhoz. Közben természetesen továbbra is megmaradt az a helyi stílus, ami a Palermo sajátossága.
Ferran Soriano, a City Football Group vezérigazgatója a 2022 nyarán megkötött partnerségkor nyilatkozta a klub hivatalos közleményében: “A Palermo egy nagyszerű és történelmi klub, erős és büszke identitással. Dario Mirrivel együtt fogunk dolgozni, hogy folytassa kiemelkedő munkáját a Palermo fenntartható fejlődése érdekében az elkövetkező években.”
A szicíliai labdarúgás központja
Bár Szicíliában több labdarúgó klub is működik, például a Catania vagy a Messina, azért egyikük sem ért el olyan tartós sikereket, mint a Palermo. A Palermo FC ugyanis az egyedüli szicíliai csapat, ami hosszabb időn át szerepelt a Serie A-ban. A hazai mérkőzéseket a Palermo FC stadium, azaz a Stadio Renzo Barbera látja vendégül, ami több, mint 36 ezer nézőt tud befogadni, és az olasz válogatott is többször játszott már itt.
A klub nemcsak Palermo városát, hanem egész Szicíliát képviseli a profi labdarúgásban. Sok helyi fiatal számára még ma is az a legnagyobb cél, hogy egyszer rózsaszín mezben futhasson ki a Barbera gyepére.
Palermo FC játékosok 2025-ben
A Palermo FC 2025-ös keretének néhány fontosabb játékosa:
- Matteo Brunori
- Sebastiano Desplanches
- Claudio Gomes
- Roberto Insigne
- Filippo Ranocchia
- Joel Pohjanpalo
- Kristoffer Lund
- Salim Diakité
- Alexis Blin
- Federico Di Francesco
Szurkolók és az igazi, dél-olaszországi hangulat
Palermo nem olyan, mint Milánó vagy Róma, itt más tempóban zajlik az élet, és a futballhoz is másként viszonyulnak az emberek. A szurkolók nagyon ragaszkodnak a klubhoz, és ez a kötődés generációkon át öröklődik. Már akkor is ezrek jártak meccsre, amikor a csapat még csak a negyedosztályban játszott. A klubhoz való tartozás a helyiek számára igazi közösségi élmény, a stadionban pedig a “Forza Palermo” kiáltásokat sokszor szicíliai dialektus színezi.
Érdekesség: A Palermo FC 2010-ben története egyik legnagyobb sikerét akkor érte el, amikor bejutott az Olasz Kupa döntőjébe, ahol a Roma ellen játszott a Stadio Olimpicóban. A döntőre több,mint 45.000 Palermo-szurkoló utazott el Rómába. Ez volt az egyik legnagyobb szurkolótábor az olasz kupák történetében, és jól mutatta, mekkora szenvedéllyel követik a csapatot Szicíliában.
A Palermo FC meccsei iránt viszont nemcsak a szurkolók érdeklődnek, hanem azok is, akik szeretik megtenni a tippjeiket. Akár a helyi versenyekre, akár a feljutásért vívott küzdelmekre fogadnak, sokan követik a csapat eredményeit sportfogadási szempontból is. Az ilyen mérkőzésekre a legjobb fogadóirodák is gyakran kínálnak speciális piacokat, különösen akkor, ha a klub épp jó formában van. Az élőben való fogadás pedig mégizgalmasabb lehet.
Összegzés
A Palermo FC sosem tartozott a sztárcsapatok közé, de ettől még pontosan tudja, mit képvisel. Nem tömegeknek szólnak és nem mindig a nemzetközi figyelemre vágynak. A klubot elsősorban az jellemzi, hogy mindig is azokért léteztek, akikkel együtt felnőttek. Szóval nem az a fontos, hogy hány kupát nyertek, hanem az, hogy mindig volt, aki kiment megnézni őket, bármilyen osztályban is játszottak.